Egy testnevelő (Dr. F. Mérey Ildikó, c. egyetemi docens) észrevételei a szakma védelme és a nemezet érdekében
Mindenek előtt a szakma, és az egész nemzet nevében őszinte köszönet és hála, az Orbán Kormány valamennyi tagjának, a mindennapos testnevelés bevezetéséért.
Ez a gyakorlati életben azt jelenti, hogy a közoktatás területén valamennyi fiatal számra biztosítva van az a heti „mozgásmennyiség/mozgáslehetőség”, amely az oktatásban eltöltött évek alatt már elegendő ahhoz, hogy minden fiatal (a fiatalok túlnyomó többsége) a tanulók pillanatnyi edzettségi állapotának megfelelő, képesség szerinti differenciált terheléssel elérje/megtartsa a könnyű fizikai munka és a hatékony szellemi munkavégzéshez szükséges egészségközpontú fittség szintet. Ez így van rendben!
Megjegyzés: a közoktatás területén jelenleg a fiatalok több mint 50%-a nem éri el a könnyű fizikai munka és a tartósan végzett hatékony szellemi munkavégzéshez szükséges szintet.
A felsőoktatás területén és a felnőtt lakosság körében még ennél rosszabb a helyzet.!)
A testnevelés tantárgy szakmai módszertani kritikája, ha tárgyilagos akarok lenni, szerintem sajnos a valóságot tükrözi.
A valóság feltárása mindig megbízható kiindulási pontot jelent a tudatos változtatáshoz.
Bár egyesek szemében eretnekségnek tűnhet, de a több mint 40 évig én is megtapasztaltam, hogy az oktatásban eltöltött évek alatt a mozgás szeretete, és a gyermek bátorítása nélkül, különösen a gyenge fizikuma miatt egészségileg hátrányos helyzetű gyermekek, ha nem erejéhez mért feladatot kap, kudarcként élik meg a mozgást, és nem mindig vesszük észre, hogy ezzel begyógyíthatatlan sebeket ejtünk rajtuk, amik egész életükben végigkísérhetik őket. A testnevelésben uralkodó szemlélet tudatos megváltoztatásának alapvető feltétele a mozgás megszerettetése.
Azzal is mélységesen egyet értek, hogy a motorikus képességeinek tudatos fejlesztését a tanuló pillanatnyi edzettség állapotának megfelelő differenciált terheléssel kell megoldani még a csoportos foglakozások keretén belül is.
A környezetemben mindig tilosnak tartottam, hogy a főképpen a megbízhatóan és objektíven jól mérhető kondicionális képességek mérésre alkalmazott motorikus próbákban elért teljesítményére, abszolút értelemben kapjon érdemjegyet a tanuló. Ez a fajta osztályzási módot, felháborítóan igazságtalannak tartom!
A megbízhatóan és objektíven jól mérhető motorikus képességek mérésére alkalmazott próbákban elért teljesítmény érdemjegyben történő kifejezését, egységes szemléletben fejlődés-centrikussá kell tenni, az önmagához viszonyított fejlődés figyelembe vételével.
A gyermekeknek sikerélményt jelent, ha az erejéhez mért feladatot el tudja végezni, és az általa elért teljesítmény érdemjegyben történő kifejezésénél az önmagához viszonyított fejlődés/változás mértéke kerülne előtérbe.
Ha az Emberi Erőforrások Minisztériuma hiába hirdeti meg a testnevelés új stratégiájában a tudatos egészségfejlesztő, „minőségi” testnevelés oktatást, ha a gyakorlati életben nem biztosítja az ehhez szükséges szakmai és jogi hátteret.
A tanulók fizikai állapotát mérő pedagógusok, hiába jelzik, hogy az MDSZ által összeállított törvény által rákjuk kényszerített NETFIT mérési módszer, és a hozzá tartozó minősítési rendszer alkalmazásával, a gyakorlati életben nem valósítható meg a tudatos egészségfejlesztő minőségi testnevelés oktatás.
Ha az MDSZ szakmai vezetői zátonyra futottak, amikor a „Testnevelés és sport” műveltségterületet érintően szakmódszertani fejlesztésekre, és az országosan egységes fizikai állapot mérési-értékelési rendszer kialakítására”………stb. vállalkoztak, akkor ezt az EMMI miért nem mondja ki egyértelműen: fiúk ez nem jött be. „Felülbírálva az eddig elért eredményeiteket változtatnunk kell rajta”! A nemzet érdeke és a szakma védelme ezt kívánja tőlünk. Tudatni kell velük, hogy az iskola nem a kísérletezés színhelye!
Az elmúlt két évben a gyakorlati életben a méréseket elvégző pedagógusok személyesen is megtapasztalhatták, hogy az MDSZ vezetői olyan feladatok elvégzésére vállalkoztak, amelyekhez még kísérleti szinten sem rendelkeznek azokkal az elméleti, és gyakorlati síkon megszerzett tapasztalattal, amelyek konkrétan és eredményesen hasznosíthatók lennének a testnevelés szakmai módszertani korszerűsítéshez. Az iskolai testnevelés szakmai módszertani fejlesztése helyett, epidemiológiai szempontból számszerűen is kifejezhető nagyszámú hiteles adatokkal bizonyítható, hogy inkább megakadályozták a testnevelés és sport szakmódszertani fejlesztését, ezért vélekednek így a testnevelésről és a testnevelők munkájának minőségéről a megkérdezettek.